Ezúttal egy filmajánlóval jelentkeztem, nem is írnék ide túl sok mindent, jó olvasást és ha kedvet kaptok hozzá, akkor nézzétek meg. A linket szokás szerint a bejegyzés alján találjátok.
Rengeteg puszi: Brooklyn xx
Kísértetjárás
Connecticutban
2
Ami
a fimajánlóban szerepel:
Andy Wyrick (Chad Michael Murray) feleségével, Lisával
(Abigail Spencer) és kislányával, Heidivel egy több százéves
georgiai házba költözik. Hamarosan rájönnek: nincsenek egyedül.
Lisa nővére, Joyce (Katee Sackhoff) érkezése után a család
szembekerül a rájuk leselkedő borzalmakkal. Egy olyan titok kerül
felszínre, amely mindenkivel végez, aki csak érintetté válik
benne.
Amit
én gondolok:
Bitrosan emlékeztek, hogy nem régen azt mondtam –
vagyis inkább írtam, - hogy nem szeretem a horrorfilmeket mert
félek tőlük. Nos, egyik nap rászántam magam és barátnőmmel
skypeon keresztül úgy döntöttünk, kiválasztunk egy ilyet és
együtt megnézzük. Végül a döntés erre a darabra esett és
miután ezt végigsikítoztuk – erre majd visszatérek a
későbbiekben – mindennapos szokásunkká vált egy ilyen kört
megtenni. Már vagy tíz horrorfilmet átrágtunk, de egyik sem volt
olyan izgalmas, átérezhető, fantasztikus, mint ez. Ezért is
gondoltam, ideje lenne ajánlóba adnom.
A film ötlete is magában zseniális de a kivitelezést nem sokan tudják felülmúlni. Rengeteg ilyesztő jelent van benne, de azok nem csak úgy pikk-pakk összecsapva dolgok, hanem ha nem lennék benne biztos, ez csak egy film azt hinném, igazából megtörténtek. A vicces pedig az, hogy hasonló igenis megtörtént, mivel igaz történetre alapozódik. Talán ezért is volt olyan félelmetes, mivel ha belegondolok, hogy a valós életben megtörtént akkor...hát kissé rám jön a frász.
Visszatérve, ritkán lehet hasonló jó minőségű darabot találni. Egyedül a megnézése nem ajánlatos – ha csak nem láttad már, vagy bírod a hasonló típusokat, - de barátokkal összeülve, néháy tál popcorn társaságában tökéletes szórakozást nyújt.
Nem árulnék el több mindent, hiszen az érdeklődés felkeltését rábíztam a 'hivatalos' ajánlóra én pedig inkább azt mondanám el, hogy milyennek láttam én. És hát, félelmetes, rémisztő, kicsit néha undorító, de tökéletes sztorinak láttam és még mindig így gondolom.

A film feliratos megtekintéséért KATT